c

Újdonságok
Kiadványaink
Művészek
Koncertek
Hírek
Céginfo

 


Megjelent Varga Miklós új albuma

.....Az ötéves hallgatás után végre megjelent Varga Miklós legújabb CD-je Csemetekert címmel. A hosszú szünetnek nem az volt az oka, hogy Varga Miklósnak netán nem lett volna mondanivalója a nagyközönség számára, hiszen ezek a dalok már hosszú ideje készültek az albumot készítő alkotó-team műhelyében. Az elmúlt években Varga Miklós színházi szerepei miatt nem tudott szólóénekesi karrierjének építésével foglalkozni - ennek jött el most az ideje. Az új CD megjelenése egyébként mérföldkő a művész pályafutásában, mivel 2005-ben ünnepli előadóművészi pályafutásának 25. évfordulóját.
.....A Csemetekert című albumon Magyarország egyik legszebb hangú énekese gyönyörű, érzelmes, szívhez szóló dalokkal, valamint rádióbarát, igényes slágerekkel hódítja meg közönségét. A dalok igényesek mind zenei megvalósításuk, mind pedig témaválasztásuk tekintetében. A CD egyenes folytatása az előző, "Hazatérés" című albumnak, melyre Retzler Péter producer személye a garancia. A Csemetekert című dalt, mely a CD címadó dala, egy súlyosan szívbeteg kisfiú - aki a CD borítóján is látható - ihlette. Erről a dalról a közeljövőben videóklip is készül. Az alkotó-team és a kiadó elhatározta, hogy az orvosok áldozatos munkáját segítendő felajánlást tesz "A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány" részére (mely a CD átadási árának 10%-a). Így aki ezt a CD-t megvásárolja, hozzájárul a beteg gyermekek gyógyításához.
.....Az Európa hív című dal akár folytatása is lehet az 1983-ban megjelent Európa című dalnak, most, amikor Európa újból kinyújtotta kezét Magyarország felé. A dal arról szól, hogy ezt a történelemi esélyt nem szabad elszalasztanunk, rá kell lépni arra az útra, melyet Európa jelöl ki a számunkra.
.....Az album megjelenését követően 2005 tavaszán nagyszabású koncert-turné kerül megrendezésre az ország nagyobb városaiban, melynek lezárásaképpen a Budapesti Kongresszusi Központban ad jubileumi koncertet a művész.

A CD készítői:

Zeneszerzők : Retzler Péter és Brindzik József
Szövegíró: Toldi Tamás
Kiadó: NAS-Premier Art Records
Kontakt: Retzler Péter: 06 20 9168 958
E-mail: retzler.peter@premierart.hu
Honlap: www.vargamiklos.hu