Ismertető

<<<

<<<

<<<

ROCK KONCERTEK A MAGYAR RÁDIÓ ARCHíVUMÁBÓL

A Magyar Rádió Rt. és a Premier Art Records Kiadó közös kiadásában jelenik meg az a sorozat, amely "Rock koncertek a Magyar Rádió archívumából" címmel a hetvenes-nyolcvanas évek eredeti koncertfelvételeiből válogat, ahol a korszak jeles magyar együtteseinek, illetve szólistáinak játéka hallható. A sorozat szerkesztője Victor Máté. A felvételeket mastering után, az eredeti hangzást megőrizve, hiteles kordokumentumként adjuk közre. Gyűjtők, az előadók egykori rajongói vagy a kor zenéje iránt érdeklődők számára remélünk vonzó kínálatot nyújtani e sorozattal, amelynek első két darabja 1997 novemberében jelent meg: egy 1975-ös Syrius, valamint egy 1976-os Gemini-koncert. A felvételeken az ismert saját szerzeményű számok mellett az együttesek repertoárjából azok az eredetileg angol vagy amerikai számok is hallhatók, amelyek az együttesek sikeréhez nagyban hozzájárultak, de rádióból, hanglemezről - a kor ma már érthetetlennek tűnő korlátozásai miatt - előadásukban soha nem hallhattunk. Csak a helyszínen, akkor és ott. Szerencsére a rádiófelvételek a koncertek ezen részeit is megőrizték. A sorozat harmadik darabja 1998 novemberében jelent meg. Az album páratlan ritkaságnak számít: a felejthetetlen Máté Péter 1975-ös hangversenyét tartalmazza, mely az egyetlen fennmaradt felvétel, ahol saját együttesével ad élőben önálló estet. A koncerten az akkoriban készült Éjszakák és nappalok című lemez dalai hagzanak el, köztük - még friss szerzeményként - az Elmegyek című dal. Máté Péter Fender zongorán játszva énekel, egy számban pedig gitáron kíséri önmagát. A három fúvósból és teljes ritmusszekcióból álló 7 tagú együttesben olyan partnerei vannak, mint például - a kiegészítő billentyűs szólamokat játszó - Varannai István, vagy később a Bergendy együttesben "landolt" és máig is ott muzsikáló basszusgitáros, Gábor Péter.