Ismertető

<<<

D I S C O E X P R E S S : Magyar Mária Maxi Single


A Premier Art Records gondozásában jelent meg a Disco Express maxi CD-je, melyen a Mamma Maria és a Johnny loves Jenny magyar változata mellett a nagy Neoton-sláger, a Nyár van hallható.
Az Disco Express a glitter rock talán egyetlen hazai képviselõje, leginkább a Village People és a KISS keverékeként jellemezhetjük õket. Az együttes azzal a céllal alakult, hogy a nosztalgia diszkó zenét korszerû hangszerelésben vigye
színpadra. Mindehhez sajátos színpadi show és extravagáns kosztümös fazon társult Disco Express névvel fémjelezve, mely név már önmagában is figyelemfelkeltõ, közönségvonzó és persze kellõképpen "gagyi", mindamellett, hogy a Ford Fairlaine kalandjai címû film által jól be- és lejáratott. Kezdetben kizárólag házibulikon játszottak, ezt követték a klubok, egyetemi bulik és diszkós playback fellépések. A fogadtatás várakozáson felüli volt - saját FAN CLUB is alakult -, néhány szponzor jóvoltából elkészítették bemutatkozó albumuk anyagát. A zenekar fennállása óta három demó kazettát készített, melyek kereskedelmi forgalomba nem kerültek, de a helyi rádiókban két dal (Mamma Maria, 220 felett) a kívánságmûsorok állandó vendége lett. A Mamma Maria magyar nyelvû változata a koncertek egyik legnagyobb sikere volt.
A zenekar csaknem kétórás, 25 dalból álló koncertprogramjának gerince a '70-es, '80-as évek diszkó slágerei, de helyt kapott a mûsorban C. Carter Ain't Got You címû szerzeménye, a Ford Fairlaine kalandjai címû film egyik betétdala, a Johnny Be Good és egy, a közönség kérésére megírt saját dal, amely rock and roll ritmusra épülõ country.