Nagyobb kép

<<<

Hamlet Rockopera

A Hamlet című rockopera zenei anyaga március közepén jelent meg dupla CD-n és kazettán, a lemezbemutató előadásról felvétel is készült. A Premier Art Records felkarolta a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének előadását, segítséget nyújtva fellépések szervezésében és promótálásában. 2001 első félévében eddig hat lekötött időpont van, a második félévre még ennél is több előadás áll szervezés alatt. Az eddigi sikeres fellépések során merült fel az igény a zenei Letölthető zenék az albumról itt! alapra. A kiadó a nagy sikerre való tekintettel az előadás hanganyagát CD-n és kazettán is megjelentette, tehát a hangfelvétel két változatban készült el : az egyik az előadás teljes hanganyagát rögzítő CD, a másik az előadásokhoz szükséges zenei alap, amely nagy segítséget nyújt az előadás turnéztatásában.